Látni a fényt az alagút végén? Az Egyesült Államok korlátozza a gyerekek nemváltó beavatkozásait

2025. január 29. 06:10

Donald Trump elnök rendeletet hozott a kiszolgáltatott fiatalok tönkretétele ellen.

2025. január 29. 06:10
null

Donald Trump elnök kedden rendeletet írt alá a 19 év alatti, gyermeknek minősülő fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról. A dokumentumból kiderül, hogy az intézkedés mind a gyógyszeres, így hormonkezelésekre, mind a sebészeti eljárásokra vonatkozik.

„Ez alapján az Egyesült Államok politikája az lesz, hogy 

nem finanszíroz, szponzorál, népszerűsít, valamint nem segíti elő és támogat úgynevezett nemváltást gyerekek esetében, 

emellett minden törvényt szigorúan betartat, ami a romboló és életet befolyásoló eljárások tilalmáról, valamint korlátozásáról szól” – olvasható az elnöki rendeletben. A jogszabály szerint nemváltást célzó beavatkozás a jövőben nem kaphat támogatást szövetségi forrásból. Az elnök egyben a teljes helyzet áttekintésére utasította az egészségügyi minisztériumot, 90 napos határidővel.

A rendelet 

„A gyerekek védelme a kémiai és sebészeti csonkítástól” 

címet viseli, és azt is kifejti, hogy „a nemváltó beavatkozásnak alávetett kiszolgáltatott fiatalok” 

egész életükben magas gyógyszerkiadásokra kényszerülnek, valamint gyakorta élethosszig tartó egészségügyi komplikációk 

csapdájában találják magukat.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: Shutterstock / Mandiner-grafika  

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagoly-29
2025. január 29. 14:26 Szerkesztve
Tévedés ne essék, de a hermafroditák vagy más ivari fogyatékosággal születettek orvosi kezelése eddig sem ütközött akadályba, a konzervatibbak titkolták és leélték az életüket beavatkozás nélkül, a liberálisabbak meg akár át is műttették magukat! Hiszen, a plasztikáztatás ma már tömegőrületté vált, főleg a nők körében (feltöltött ajkak, átoperált orr, de akár egész arc, repülő borda kivételek, lézeres szőrtelenités, szilikonozás, stb, stb).
bagoly-29
2025. január 29. 14:19
Na jó, de a felnőtt korban meg minek? Nem véletlenül mentek rá a lehető legfiatalabbakra, mert annál nagyobb a sikeresége! Érdekes, csak fiukból lányokra irányul a dolog, forditva fehér holló! No persze, a leszbi nők nem a testi, hanem a lelki szépséget keresik (ki a fene látott testi szépséget pl. Gobbi Hildában?), a lányfiuk (Ladyboy) pedig vonzóak lehetnek nemcsak a homoszexuálisok, de a nőkből kiábrándult vagy kalandvágyó heteró/biszex férfiak számára is! Komoly biznisz ez manapság!
zabszem
2025. január 29. 10:07
Pl. Ha Imane Halifenek még csecsemő korában rájöttek volna a biológiai nemére, akkor hormon illetve egyéb kezeléssel a biológiai férfi nemének megfelelően megpróbálhatták volna kezelni és lehet, hogy sokkal másabb, esetleg élhetőbb élete lenne most.... Amúgy nehéz ez... De ezek az esetek semmi esetre sem egyeznek meg avval, hogy gyermekkoromban úgy érzem, hogy inkább nő vagyok, így "átoperáltatom" magam... Börtönbe kellene zárni az ilyen orvosokat, akik ezeket elválallják, nyílván jó sok pénzért... Undorító...
zabszem
2025. január 29. 09:57
wombatmenhely: "Trump NAGYON HELYES intézkedéseit egy marginális csoport szívja meg: A biológiailag hermafroditák. Ám ez legyen az ő problémájuk" Dehogy szívják meg. Ezeket az eseteket eddig is az orvosok kezelték, még bőven a woke-sz@r előtt... És az orvosok is fogják. Egyébként a tényleg betegeket nem is egyszerű, sok nehézséggel jár. Ezek zöme ráadásul tényleg rendellenesség (kromoszóma, hormonális... stb). Szóval általában nem az van, hogy egy, normális nemi szervet "vágatnak le", hanem eleve rendellenesek.... Pl. nagyra nőtt clitoris, rejtett herék... stb. És gyakran ezeket az orvosok, pszichiáterek, endokrinológusok sokszor épp, hogy a saját, biológiai nemüknek megfelelően próbálják "irányítani", több, kevesebb sikerrel, de van, hogy nem.... (nem pedig "nemet" váltani). A vicc, hogy a woke sz@rok, sokszor pont az ő esetükben tiltakoztak a "nem átalakítás" ellen, hogy majd, ha felnő, "eldönti" mi akar lenni, magyarán akinek szüksége lett volna rá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!